Mit jelent az IPPC?

 Az IPPC (Integrated Pollution Prevention and Control), a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről szóló 96/61/EK számú irányelv rövidítése, amely 1999. október 30-ától EU-szerte bevezetésre került. Az Európai Unió kiemelkedő fontosságú környezetvédelmi jogszabálya, amely az ipari jellegű kibocsátásokat hivatott környezetvédelmi szempontból, integrált szemlélettel szabályozni. Fő célja egy, az egész Európát felölelő integrált szennyezés-ellenőrzési rendszer bevezetése, mely biztosítja a környezet mint egységes egész magas szintű védelmét.

Alapelvek

A megelőzési-csökkentési és ellenőrzési v. szabályozási rendszer központi alapelve, hogy a környezetszennyezés problémakörét nem környezeti elemenként (levegő, víz, talaj), hanem komplex módon, minden környezeti elemre vonatkozóan együtt kell vizsgálni és kezelni (IPPC szerinti megfelelőség elve).
A másik alapelv a megelőzés: a kibocsátásoknak már eleve a keletkezésnél történő csökkentése, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a folyamatokban (tervezés, engedélyeztetés, megvalósítás, módszerek alkalmazása, stb.) minden esetben az elérhető legjobb technikát (best available techniques, BAT) kell alkalmazni.
A harmadik alapelv a szigorú ellenőrzés deklarálása (integrált, önálló engedélyezési eljárás).

Fontos jellemzők

Az Irányelv fontos jellemzője, hogy azokra az ipari (és más ipari rendszerben folyó, például mezőgazdasági) tevékenységekre vonatkozik, amelyek jelentős környezeti hatással bírnak. Az egész rendszer kiegészítő, de lényegi követelménye az információ hozzáférhetősége és a nyilvánosság részvétele az engedélyezési eljárásban.

Az IPPC célja és feladatai

Az Irányelv az integrált szennyezés-ellenőrzés általános kereteit szándékozik létrehozni -mint olyan, csak a megfogalmazott eredmény elérésére kötelez, ugyanakkor a szabályozás eszközeinek és módszereinek megválasztását a tagállamokra bízza, biztosítva ezáltal a rugalmasságot, az egyes államok sajátosságainak (földrajzi körülmények, környezeti állapot, jogi és igazgatási rendszer, stb.) figyelembe vételét, s olyan intézkedések bevezetésére kötelezi a tagállamokat, melyek segítségével biztosítható az ipari vállalatok alkalmazkodása és jogkövetése. Ezen célok alapján az Irányelv széleskörű feladatokat ró ki mind a hatóságokra, mind a vállalatok üzemeltetőire.

Előzmények

Egy kis történelem - az EU és a környezetvédelem

Az Európai Unió története a II. világháborút lezáró béketárgyalásokig nyúlik vissza. Ekkor merült fel először egy integrált Európa képe.
Az Európai Közösség közvetlen előzménye az 1952-ben megalapított Európai Szén- és Acélközösség(ESZAK, ismertebb nevén Montánunió) volt. A szén- és acélszektorra korlátozódó közös piac nem csupán a közös energiaellátás szempontjából volt hasznos, hanem első fontos jele volt a német-francia kibékülésnek, az európai integráció konkretizálásának. A 6 alapítóállam (Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, az NSZK és Olaszország) nemzetállami hatáskörük egyes elemeit átruházták az ESZAK szervezetére.
1958-ban a Római Szerződés két további közösség felállításáról rendelkezett, ezek az Euratom (EAK) és az Európai Gazdasági Közösség (EGK), amelyeknek a kezdetekben ugyanez a hat ország volt a tagja. A három közösséget Európai Közösségek (EK) néven részlegesen integrálták egymással.
Létrehozták az integráció intézményeit: a döntéshozó Tanácsot (amelyben általában a külügyminiszterek, ill. a napirendben érintett szakminiszterek foglalnak helyet), a végrehajtó szervezetet: a Bizottságot, az Európai Parlamentet és a Szerződés megtartására felügyelő Bíróságot. 1967-ben lépett életbe az EGK, az ESZAK és az EAK fúziójára vonatkozó megállapodás. Ezzel megalakult az Európai Közösség (EK), az Európai Unió.
1973 és 1986 között hat további állam (Dánia, Görögország, Írország, Portugália, Spanyolország és az Egyesült Királyság) csatlakozott a Közösséghez.

1970 óta az EU egyre nagyobb szereppel bír az európai szintű környezetvédelmi jogalkotásban és ellenőrzésben, így e szerepe egyik állomásaként került bevezetésre 1973-ban az Első Környezetvédelmi Akcióprogram. Ennek ellenére, a Római Szerződés is csak az 1986-os Egységes Európai Okmány (Single European Act) elfogadásával (mely módosította a Szerződést) bővült a környezetet érintő pontokkal, miszerint a módosított Szerződés a Közösség céljai közt a következő alapelveket említi:

• a környezet állapotának védelme, megőrzése és fejlesztése;
• a természeti erőforrások megfontolt használata;
• a megelőzés elsődlegessége, és a "szennyező fizet" elv alkalmazása,
• a rendelkezésre álló technikai információ, a költség és haszon viszonyai, valamint a gazdasági és szociális helyzet figyelembevétele egy adott lépés megtételekor.

Az alapelvek elfogadását több, környezetvédelemmel foglalkozó irányelv kibocsátása követte. Az EK négy környezeti akcióprogramjához kapcsolódóan mintegy kétszáz közösségi jogszabályt alkottak, amelyek a levegő, a víz, a talajok elszennyeződésének megfékezésével, a hulladékgazdálkodással, a vegyszerekre és a biotechnológiára vonatkozó biztonsági előírásokkal, a különféle termékszabványokkal, a környezeti hatások vizsgálatával, valamint a természetvédelemmel foglalkoztak. Ezek a szabályozások azonban csak egy adott környezeti elemre vonatkoztak és leginkább azok egymástól elkülönült kezelését eredményezték, ami lehetővé tette a szennyezések egyik környezeti elemből a másikba történő áttranszformálását. Így az alapgondolat, a környezet egészének védelme került veszélybe.

Az 1990-es évek jelentős részben már a fenntartható fejlődés megvalósításának irányába történő továbblépés jegyében teltek. Az EK 5. Környezetvédelmi Programjának megközelítésmódja számottevően különbözik a korábbiaktól. Mindenekelőtt azokra a tényezőkre és tevékenységekre helyezik a hangsúlyt, amelyek kimerítik a természeti erőforrásokat, vagy más módon károsítják a környezetet. A környezet károsítását a jelen és a jövő nemzedékek jóléte és fennmaradása érdekében igyekeznek megfékezni. A megosztott felelősség szellemében a program számít a társadalom valamennyi résztvevőjének hatékony közreműködésére az új társadalmi magatartásminták elterjesztésében.

Az iparral kapcsolatban az új stratégia a "dolgozzunk együtt!" szemlélet felé hajlik. Ez annak a felismerésnek a jele, hogy az ipar nemcsak előidézője a környezeti problémáknak, de a megoldás részévé is kell válnia. Az iparral való párbeszéd magában foglalja az önkéntes megállapodások és más öntevékeny formák bátorítását.
A stratégiai célok megvalósítását jogszabályi eszközök szolgálják. Alkalmazásuk célja a közegészség- és a környezetvédelem alapvető normáinak lefektetése, különösen a nagy kockázattal járó esetekben; a tágabb nemzetközi kötelezettségek érvényesítése; a belső piac integritásához szükséges közösségi szintű szabályok és szabványok létrehozása.

Az EU megalkotta az integrált szennyezés-megelőzésről és csökkentésről szóló irányelvet, az IPPC-t (Integrated Pollution Prevention and Control), amelyet az 5. Környezetvédelmi Akcióprogram indított el a következő célkitűzéssel: "a termelőfolyamatok egy engedélyezésen alapuló, fejlettebb típusú menedzselési és ellenőrzési rendszere, mely szorosan kapcsolódik az integrált szennyezés-megelőzéshez és -csökkentéshez".

1999. október 30-ától az EU-ban alkalmazott integrált szennyezés-megelőzés és -csökkentéshez (IPPC) irányelv olyan intézkedések bevezetésére kötelezte a tagállamok hatóságait és az ipari vállalatok üzemeltetőit, amelyek segítségével biztosíthatóvá vált az ipari vállalatok szabálykövetése.

A környezetre hatást gyakorló tevékenységek engedélyezése

A környezetre hatást gyakorló tevékenységek engedélyezésének első formájaként a szoros értelemben vett környezetvédelmi államigazgatási eljárásokon kívül eső engedélyezési eljárások említhetők, így az építésügyi hatósági, vízjogi, útügyi stb. engedélyezési eljárások.

A környezetre hatást gyakorló tevékenységek engedélyezésének másik formáját képezik az egyes környezetvédelmi szakterületek engedélyezési eljárásai. Ezek az eljárások már speciálisan környezetvédelmi anyagi jogi szabályokon alapulnak, az eljárásokat pedig többségükben az önálló környezetvédelmi igazgatási szervek végzik.

A szoros értelemben vett, már integrált szemléletet tükröző környezetvédelmi engedélyezés jogi szabályozására először a környezeti hatásvizsgálat általános szabályainak kialakítása keretében került sor, majd az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás részletes szabályaiban teljesedett ki.

Az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás

Az ország jogharmonizációs programjának és az EU elvárásainak megfelelően a Környezetvédelmi Minisztérium elkészítette az IPPC irányelv hazai jogrendbe illesztését.
A közösségi jogszabály átvételéhez a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Kvt.) módosítására, majd - ennek végrehajtására - Kormányrendelet megalkotására volt szükség. A Kvt. módosítását - az egyes törvények környezetvédelmi célú módosításáról szóló törvényjavaslattal - az Országgyűlés a 2001. június 19-én elfogadta. A Kvt. módosításához kapcsolódva készült el az IPPC irányelv harmonizálásához szükséges részletszabályokat tartalmazó, 193/2001. (X.19.), az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás részletes szabályairól szóló Kormányrendelet (módosította a 47/2004. (III.18.) Kormányrendelet).

Az egységes környezethasználati engedélyezés tulajdonképpen egy keretszabályozás, amely szakterületi részletszabályozásokat nem tartalmaz. Az eljárás lefolytatását követően kiadott engedély célja, hogy integrálja az egyes környezeti elemekre vonatkozó környezetvédelmi követelményeket, ezért nem lesz szükség egyes szakterületi engedélyezések külön lefolytatására. Ez a megközelítés az államigazgatás egyszerűsítését és ügyfélbarát átalakítását célozza meg mind az Európai Unióban, mind Magyarországon, amely egyidejűleg szolgálja a környezet egészének hatékony védelmét és az ügyfél érdekét is.

Az új szabályozás az egységes környezethasználati engedély bevezetését teszi kötelezővé a hatálya alá tartozó tevékenységek, illetve létesítmények esetében.

Egyes tevékenységek azonban mind környezeti hatásvizsgálati kötelezettség alá (ezáltal a környezetvédelmi engedélyezési eljárás hatálya alá), mind az új szabályozás értelmében az egységes környezethasználati eljárás hatálya alá tartoznak. Ezen tevékenységek esetében a környezetvédelmi hatóság először a környezeti hatásvizsgálati eljárást folytatja le, majd - amennyiben a környezetvédelmi engedélyre való jogosultság megállapítható - dönt az egységes környezetvédelmi engedélyezési eljárás hivatalból történő megindításáról.
Azok a tevékenységek, amelyek már léteznek, működnek, a jogszabályban rögzített határidőig (2007. október) szintén egységes környezethasználati engedéllyel kell rendelkezzenek, és teljesíteniük kell az abban foglalt követelményeket. Ezeknek a létesítményeknek az esetében a környezetvédelmi hatóság környezetvédelmi felülvizsgálati eljárás keretében adja ki az egységes környezethasználati engedélyt.

Külön kategóriát képeznek a kiemelten kezelt létesítmények. Ennek oka, hogy az Európai Uniós csatlakozási tárgyalások során az EU a versenysemlegesség érdekében az IPPC Irányelv hatálybalépése (1999. október) és a magyar jogszabály hatálybalépése közt engedélyezett, engedélyezendő, illetve létesült tevékenységek, létesítmények kiemelt kezelését kérte az országtól. A felmérések eredményeinek megfelelően ebbe a kategóriába eső létesítmények a rendeletben meghatározott követelményeket részben már teljesítették, vagy a megjelölt határidőig teljesíteni képesek.

Az egységes környezethasználati engedélyezés részletes szabályait tartalmazó kormányrendelet 1. számú melléklete tartalmazza a hatálya alá tartozó tevékenységek lista-szerű felsorolását.

Hangsúlyos szerepet kap az engedélyezés során a kommunikáció. A jogszabály előírja az engedélyes és a hatóság közti konzultációt, továbbá a nyilvánosság bevonására is sor kerül, amely lehetőséget biztosít a döntési folyamatokba való betekintésre.